Sokrétű zenei kínálat a Tojásfesztiválon I.

 
 

A megnyitó napján az AfroDZAQM adta a nagykoncertet. A 2008-ban alakult zenekar fő irányvonala a reggae műfaj, ám gyakran csempésznek zenéikbe más stílusokat is, mint például a dancehallt, a jazzt, a rock-kot.

A kilenctagú együttesre méltán lehetnek büszkék a kecskemétiek, hiszen, megalakulásuk óta 4 tehetségkutató versenyen szerepeltek sikeresen. A zenekar aktívan koncertezik klubokban, illetve a nagyobb fesztiválokon is felléphettek, példul a Sziget Fesztiválon, ahol idén szintén játszanak, de övék volt néhány órára a Volt, a SZIN, a Reggae Camp, a RideFest, a Winter

Fest (Franciaország) színpada is. Együtt játszottak ismert, nagy nevő tenészekkel is, mint például Lehetőségünk nyílt olyan nagy nevű előadókkal is együtt koncertezni, mint pl. a világhírű DubIncorporation zenekar, vagy a hazai Ladánybene 27.

 
 

 
 

 
 
 
 
 
 

 
 

 
 

 
  • Támogatók:
 
 
  • Szervezők:
 
Országos Tojás Sokadalom - Tojásfesztivál - 2017. június 9-11. - Kecskemét
Készítette: AB Holding Kft.