Miskolci Illés EmlékZenekar

Időpont: 2017.06.11. vasárnap 19:00 - nagyszínpad

 
 

A M.I.E.Z., az Illés együttes legendás formációjának megalakuklása után 40 évvel, 2005-ben jött létre Miskolcon.
Az Illés együttes 2005. augusztusi utolsó csíkszeredai és budapesti koncertjei után a Miskolci Illés EmlékZenekar alapítói arra vállalkoztak, hogy a magyar rock- beat zene úttörõ zenekarának szellemét és életmûvét megpróbálják a színpadon életben tartani, és népszerûsíteni az Illés együttes dalait a fiatal korosztály körében is.
A M.I.E.Z. megalakulása óta szerte Magyarországon és az ország határain túl (Felvidék, Erdély), számos rendezvényen lépett fel, ahol a halhatatlan Illés slágereken kívül néhány, az Illés életmûben ritkaságnak számító dal csendült fel.
A Miskolci Illés EmlékZenekar maga mögött tudhatja az Illés együttes tagjainak támogatását, akikkel számos közös koncertet adhattak már. Zenekaruk részt vett a 2014-es Beatünnep ILLÉS 50 koncert elõkészületeiben, illetve 2015-ben a Tied a világ... címû ILLÉS színdarabban kapott szerepet.
A közelmúltban a zenekar megkapta Szörényi Levente megtisztelő, személyes ajánlását.

Tagok:

Füvessy Norbert- gitárok, mandolin, vokál

Vizi Viktor- ének, csörgõ, tangóharmónika

Tóth Zoltán- dobok

Dékány Gábor- billentyûs hangszerek

Kovács Kálmán- basszusgitár (2009- )

 
  • Támogatók:
 
 
  • Szervezők:
 
Országos Tojás Sokadalom - Tojásfesztivál - 2017. június 9-11. - Kecskemét
Készítette: AB Holding Kft.